Tényleg a cipő számít?

Tegnap a Ridikül (gondolom az ismétlését) néztem este a TV-ben.

Soha nem kedveltem a divatmániát, de főleg azokat nem, akik ezzel akarják eltakarni, hogy mekkora üresség van mögöttük. Ha mégsincs, akkor meg minek takargatni?

A műsorban divatszakemberek mondogatták a tutit, melyben volt igazság, és mégis kimozdított nyugalmi állapotomból.

Az egyik "a nem kényelmes, hanem divatos kell legyen" kijelentésük. Ha saját szűklátókörűségükkel hencegnék, azt mondanám, hogy menjél falura, és hamar megváltozik a hozzáállásod.

Ha nem autóval mész háztól-házig (hanem pl. gyalog), ha nem csak sportból futsz (hanem pl. mert nem éred el a 8.20-ast), ha nem csak házibuliba mész (hanem gyalog jársz át a szomszéd településre dolgozni), ha otthon bekapcsolod a sütőt (először évek után), és sorolhatnám, rájössz, hogy az öltözeted valójában az életformád is.

Persze ez nem zárja ki, hogy legyen egy formális, alkalmi öltözéked is. Ám a hétköznapi ruhája egy olyan embernek, aki nem egy modern konzumfalanszertben él, nem "napi kényelmetlen, de divatos".

Nehéz nem emlékeznem ilyenkor arra, amikor egyszer egy színtiszta cigány településre vittünk segélyadományokat, elsősorban ruhákat. A lakosokat nem érdekelte a drága szőrme, de még a bőrkabát sem. A szabadidő ruhára fájt a foguk! Megkérdeztem őket, hogy magyarázzák már nekem el mire jó ez? Hiszen ezek drága cuccok, a szabadidő meg semmit sem ér.

Nem ér semmit-e? - kérdezték. Kényelmes, meleg, nem kell félteni...

Csak bámultam, de igazuk volt. Az ő szegényes környezetbeli mindennapjaikban inkább kiröhögnék egymást drága cuccokban, és nem is érezné magát jól benne.

Nem azt mondom, hogy ez lenne a jó példa, de ahogy ők sem győztek meg, az ellenkezőjéről sem tudtak.

Itt jön képbe a másik téma. A cipő. Nem egy ember férfi és nő okosított már róla, hogy nekik az számít egy emberen, hogy milyen cipőben van. Ha gáz a ruhája, akkor biztos csak nem értjük milyen divat szerint öltözik, mert a cipője rendben van.

Fától az erdőt?

Vannak olyan emberek, akik úgy keresnek párt maguknak, hogy mi a neve, mert bizonyos névtől rögtön elallélnak. Aztán van, aki azt nézi, hogy szép fogsora legyen. Ha nincs ilyene, akkor lehet ő akárki, akármennyi pénze, akármennyi esze, kedvessége csak egy rakás szerencsétlenség az ő szemében.

A cipő azonban sokkal elterjedtebb ragály. Ha csak azt vennénk, hogy a nagyon igénytelen és igényes cipő még érthető lenne, de amikor márkákról, stílusról, színvilágról beszélnek, akkor az egyéniséget ölik vele.

Vannak szubkultúrák. A Martens bakancs, a Bomber dzseki, vagy a fekete szegecses, fekete ruhás-szoknyás gruftis például nem stílus igazán, inkább életforma. Sokkal többet fejeznek ki ezek, vagy épp a szabadidőruha, és még sorolhatnám mint egy "én másképp kötöttem volna be a cipő, ezért nem állok vele szóba" stílus.

Hány és hány kapcsolat megy azzal már a kezdetén a sufniba, hogy a külső alapján ítélünk. Hányan élnek egy laborban és hagyják, hogy az üzlet szívja őket be, és ez alapján hozzák meg a döntéseiket. Aztán szenvednek, mert a szép cipő fölött, majd benne nem az lakozik, ami látszott.